grafikusmuvesz
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2011-04-04
 
Látogatók
 
Emlékoldal 100
Tartalom
 
Életrajz / Biography

KÉKESI LÁSZLÓ
grafikusművész


(1919-1993)



1919. szeptember 17-én született Szarvason. Elemi és középiskoláját Szarvason, Pécelen, illetve Sárospatakon végezte.

1936-ban került a budapesti Iparművészeti Főiskolára, díszítő-festő szakon 1940-ben szerzett diplomát. 1940-1942-között a Művészképzőt végezte.  Tanárai Haranghy Jenő, Domanovszky Endre és Stein János voltak.

A főiskola elvégzése után az egyházművészet terén alkotott.

Freskói, scraffitói, olajfestményei 36 magyarországi templombelsőt és középületet díszítenek. Többek között Hatvan, Szentes, Simontornya, Acsalag, Kisnána, Győrszentmárton (Pannonhalma) és Szécsény templomai általa újultak meg.

1945 után az alkalmazott grafika területén mélyítette el rajztudását, finomította, csiszolta kifejezőkészségét. 1956-tól 1980-ig, nyugdíjazásának évéig, a Pénzjegynyomda művészeti osztályának dolgozója, ahol a kisgrafika terén igazolta művészi rátermettségét.

1960-tól kapcsolódott be a hazai és külföldi bélyegtervezés műfajába. 252 magyar és 611 külföldi bélyeg megálmodója, tervezője. Három alkalommal (1963, 1965, 1966) nyerte el az év legszebb sport képzőművészeti alkotásáért és az év legszebb sportbélyegéért járó Ezüst gerely-díjat. 1989-ben Az év legszebb bélyege kitüntető címet kapta a tervei alapján készült – Az aradi vértanúk emlékére – elnevezésű bélyegblokk.

1991-ben Szarvas város önkormányzatától Pro urbe kitüntetést kapott.

Nemzetközileg ismert és elismert ex libris tervező volt. Kedvelt technikája a linómetszet és a rézkarc. Számos külföldi kiállításon (Lipcse, Párizs, Krakkó, Hamburg stb.) szerepeltek munkái.

Könyvillusztrációit leginkább a mini-könyvek kedvelői ismerik: Brodarics históriája a mohácsi vészről, Heltay Gáspár Száz fabula, Ponciánus császár históriája, Zrínyi Miklós Szigeti veszedelme, Bornemissza Péter Ördögi kísértetekről szóló története a keze alatt képekben elevenedtek meg.

1993-ban hunyt el Budapesten. Hamvait az Országúti Szent István első vértanú templom kolumbáriuma 2021-től Nemzeti Sírhelyként őrzi.

Emlékezete: Szerteágazó termékeny művészi munkásságát fia és unokája 10 tötetben foglalta össze. Születésének centenáriumán - 2019-ben- ,műveiből kiállításokat rendeztek Budapesten, Szarvason és Simontornyán. Körös-parti szülővárosa egy évvel később domborműves emléktáblát avatott a Vízi Színház bástyáján.

 

 

 

Tovább a galériákhoz >>>

LÁSZLÓ KÉKESI
graphic artist

(1919-1993)
 

He was born on 17 September, 1919 in Szarvas, Hungary. He went to primary and secondary school in Szarvas, Pécel and Sárospatak.

He started the College of Arts and Crafts in Budapest in 1936, he graduated as a decorator-painter in 1940-42. He was taught by Jenő Haranghy, Endre Domanovszky and János Stein.  

After having graduated from college, he was working in the field of religious art.

His frescos, scraffitos and oil-paintings have been decorating 36 churches and public buildings in Hungary. Amongst others, the churches of Hatvan, Szentes, Simontornya, Acsalag, Kisnána, Győrszentmárton (Pannonhalma) and Szécsény were renovated by him.

After 1945 he developed his drawing skills in the field of applied graphic art, always improving his mode of expression. From 1956 to his retirement in 1980 he was employed by the artistic department of the Banknote Printing Office, where he proved his artistic abilities with small graphics.

From 1960 he started taking part in designing domestic and foreign stamps. He was the designer and artist of 252 Hungarian and about 611 foreign stamps. He was awarded by the Silver spear-prize for the most beautiful sports work of art of the year three times (1963, 1965, 1966) and for the most beautiful sports stamp of the year. In 1989 he was awarded by the prestigious most beautiful stamp of the year prize for the series of stamps he designed in memory of the Martyrs of Arad.    
 

In 1991 he was honoured Pro urbe by the city council of Szarvas.
 

He was a nationally and internationally recognised ex libris designer. His favourite techniques included lino-cut and copper plate engraving. His works were exhibited at several foreign exhibitions (Leipzig, Paris, Cracow, Hamburg etc.).


His book illustrations are well-known by people collecting mini-books, as several stories came to live by his pictures: in Brodarics’ history about the Mohács Disaster, in Gáspár Heltay’s A hundred tales, in The history of emperor Poncianus, in Miklós Zrínyi’s Szigetvár Disaster, in Péter Bornemissza’s story about devil ghosts. 

He died in 1993, in Budapest.

Continue to Galleries >>>

LÁSZLÓ KÉKESI
Grafiker, Künstler
 
 (1919-1993)
 
 
László Kékesi ist am 17. September 1919 in Szarvas geboren. Die Grundschule und die Mittelschulen hat er in Szarvas, Pécel und in Sárospatak besucht.
 
1936 wurde er an die Hochschule für Kunstgewerbe in Budapest aufgenommen, die er 1940-1942 mit dem Diplom Illustrator-Maler absolviert hat. Seine Lehrer an der Hochschule waren u. a.  Jenő Haranghy, Endre Domanovszky und János Stein.
 
Nach der Absolvierung der Holchshulstudien war er auf dem Gebiet der Kirchenkunst tätig.
 
Seine Fresken, Sgraffiti und Ölgemälden dekorieren 36 Kircheninneren und öffentliche Gebäuden in Ungarn. Unter anderem die Kirchen von Hatvan, Szentes, Simontornya, Acsalag, Kisnána, Győrszentmárton (Pannonhalma) und Szécsény wurden durch seine Arbeit erneuert.
 
Nach 1945 hat er seine Zeichenkenntnissen auf dem Gebiet der angewandten Grafik vertieft und damit seine Ausdrucksfähigkeit verfeinert. Von 1956 bis 1980 (bis zum Jahr seiner Pensionierung) war er Mitarbeiter der künstlerischen Abteilung der Ungarischen Banknotendruckerei, wo er auf dem Gebiet der Kleingrafik seine künstlerische Begabung bewiesen hat.

Seit 1960-tól knüpfte er sich an die ungarische und internationale Briefmarkengestaltung. Er  war der Gestalter von 252 ungarischen und fast 611 ausländischen Briefmarken. Dreimal (1963, 1965, 1966)  hat er den sog. silbernen Speer –Preis für die schönste bildende Kunstwerk des Jahres und die schönste Sportbriefmarke des Jahres gewonnen. Der nach seinen Plänen gestaltete Breifmarkenblock „ zum Gedenken der Märtyrer von Arad” wurde 1989  mit dem Titel „die schönste Briefmarke des Jahres” beehrt. 
 
1991 hat er von der Selbstverwaltung der Stadt Szarvas einen Pro urbe –Preis bekommen.
 
László Kékesi war ein international bekannter und anerkannter Exlibris Illustrator. Seine beliebte Techniken waren der Linoschnitt und die Radierung. Ihre Werke waren in  zahlreichen ausländischen Austellungen (in Leipzig, Paris, Krakau, Hamburg usw.) zu sehen.
 
Seine Buchillustrationen sind am meisten unter den Fans von Minibüchern bekannt: die Illustrationen verschiedener ungarischen Werke wie die Historie von István Brodarics über den Schlacht bei Mohács, die hundert Fabeln und die Historie des Kaisers Pontianus von Gáspár Heltay, die Gefahr von Sziget von Miklós Zrínyi, die Geschichte über die teuflische Versuchungen von Péter Bornemissza  sind durch seine Hände lebendig geworden.
 
László Kékesi starb 1993 in Budapest.

 

Weiter zu den Galerien

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

Csatlakozz közénk, és légy része fantasy világunknak! - Rose Harbor. egy fórumos szerepjáték a gportal felületén! - RPG    *****    ROSE HARBOR - and i know now that this world will never be enough for me - ROSE HARBOR    *****    Rajz, vers, blog, irka-firka, sztorik, tõlem, bárkinek:)    *****    Várod a karácsonyt? Szeretnél gyorsan ünnepi hangulatba keveredni? Akkor itt a helyed! karacsony.gportal.hu KATT IDE!    *****    Ahhoz, hogy legyõzd a félelmed, rá kell ébredned, hogy nincs menekvés attól, amitõl rettegsz. - David Gemmell    *****    „Evil will never be countered while good men do nothing.“    *****    Idegen vagyok. Semmi szükség rá, hogy hazudj vagy tagadj. Csak a barátokkal szemben kell álarcot hordanunk.    *****    Új twich csatornám, minden érdeklõdõt vár, Fortnite, Warzone gameplayeket streamelve!    *****    Az okkultizmusban és a történelemben számos híres, hírhedt példát találhatunk, de a Rose Harbori vonal nem túl jelentõs.    *****    MOVIE-NIGHT - AJÁNLÓ - filmek, sorozatok - AJÁNLÓ - MOVIE-NIGHT    *****    Az élet egy komédia, ostoba, beteges komédia, ahol bolondok játsszák a szerepeket. - DAVID GEMMELL    *****    Képek,vers, blog, irka-firka, sztorik, tõlem, bárkinek:)    *****    Rose Harbor, egy kis város, ami tele van titkokkal. Vajon ki fogja megfejteni õket? Talán éppen Te leszel az!    *****    Kíváncsi vagy az új world of warcraft kiegészítõre?    *****    RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL    *****    A horoszkópod ismerete nagyon sok segítséget nyújt, életed során a döntéseit meghozatalában. Rendeld meg most! Kattints!    *****    RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL    *****    Új tartalom a Blogomon    *****    RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL **** NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ****RELIGIO-PORTAL    *****    A horoszkópod megismerése, nem kíváncsiság, hanem intelligencia kérdése. Keress meg és nézzük meg együtt, én segítek!